Családireceptkönyv.hu

Csokitorta: Nigella Lawsontól származik a recept


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Hozzávalók a tésztához
-12 dkg liszt
-3 tojás
-10 dkg vaj (plusz még egy kevés a forma kikenéséhez)
-12 dkg porcukor
-1 csomag vaníliás cukor
-3 evőkanál tej
-0,5 csomag sütőpor
-2 evőkanál cukrozatlan holland kakaópor
-csipet só
Hozzávalók a krémhez
-400 ml habtejszín
-1 tábla étcsoki (legalább 70%-os)
-1 tábla tejcsoki (én sima Milka csokit használok)

Elkészítés:


Amolyan amerikai „mindent össze” módon is működik a piskóta elkészítése, de én azért először habverővel össze szoktam dolgozni a puha vajat a három egész tojással, porcukorral, vaníliás cukorral és tejjel. Aztán összekeverem a száraz hozzávalókat (tehát a lisztet, kakaóport, sütőport, csipet sót), és ezt kis adagonként az előbbi tésztához keverem. Vajazott, lisztezett formában, előre melegített sütőben 170 fokon kb. 20-25 percig hagyom sülni.
Amíg sül, el is készíthetjük a krémet. Ehhez fel kell verni a habtejszínt, teljesen kemény habbá (ez fontos!). Aztán felolvasztjuk együtt a két tábla csokinkat, és ezt apránként hozzákanalazzuk a habhoz.
Ha a piskóta elkészült, és ki is hűlt (!), akkor félbevágjuk, és kb. 4 evőkanál kivételével megkenjünk a csokis krémmel. A maradékot pedig szépen eloszlatjuk a tetején, és már kész is van a mi egyszerű, de nagyszerű, régimódi csoki tortánk!

Csokitorta: Nigella Lawsontól származik a recept

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Torták,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Csokoládékrémes fa törzs torta.
Csokoládékrémes fa törzs torta.

6 tojássárgáját 15dkg cukorral alaposan kikeverjük. Lassan 5 kanál vizet is hozzáadunk .15 dkg lisztet a tojások habjával (amiben 1 kanál víz van) váltakozva adjuk hozzá.Kisütjük m...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar Dobos szelet
Dobos szelet

Mindezt jól összedolgozzuk és 6 részre osztva,vékonyra kinyújtjuk és tepsi hátán sütjük. A krémet 1 és fél csomag kikavart margarinhoz (vajhoz) adagoljuk rendre és habosra kavar...

Elkészítési idő: 2-3 óra
Nehézség: Nehéz
share
Avatar Csokitorta (Nigella-féle)
Csokitorta (Nigella-féle)

A tortához valókat egy robotgéppel egyszerűen összekeverjük. Fontos, hogy minden szobahőmérsékletű legyen, mert így még finomabb és krémesebb a végeredmény. Ezután kivajazott form...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk