.olaj,só,őrölt bors,80 dkg hátszín,Mártás...2-3 db paradicsom,1 fej jégsaláta,2 db lila hagyma,4 db főtt tojás,10 dkg vörös lencse,1 csokor oregánó,1 evőkanál paradicsom püré,1 vöröshagyma,2-3 evőkanál étolaj.Öntet...1 kávéskanál porcukor,só őrölt bors,1/2 dl tárkony ecet,1 kávéskanál dijoni mustár.
r.A hátszínt felszeleteljük, kiklopfoljuk, megsózzuk és megborsozzuk. Meglocsoljuk olajjal, és egy éjszakát érleljük a hűtőben.A mártáshoz a hagymát apróra vágjuk, az olajon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a paradicsompürét, jól elkeverjük, ízlés szerint sóval, borssal, oregánóval vagy bazsalikommal fűszerezzük. Felhígítjuk egy kis vízzel, és pár perc alatt készre forraljuk. A lencsét egy csipet sóval pár perc alatt megfőzzük, leszűrjük és lehűtjük. A lila hagymát karikákra vágjuk, finoman megsózzuk. A darabokra vágott jégsalátát és paradicsomot egy salátástálban összekeverjük, hozzáadjuk a lencsét meg a cikkekre vágott főtt tojást.Az öntet hozzávalóit összekeverjük, és tálalás előtt meglocsoljuk vele a salátát. A hátszínszeleteket grillen megsütjük, közben megkenegetjük a paradicsommártással. A lencsesalátával tálaljuk, a maradék paradicsomos mártást pedig kis tálkában mellé kínálhatjuk.
A hagymát kockára vágjuk, nem kell túl apróra, a répát pedig nagyon karikákra. Olajon lepirítjuk ezeket és kivesszük a serpenyőből. Utána a csíkokra vágott szalonnát pirítjuk, szin...
Elkészítési idő: 250 perc Nehézség: Közepes
A húst sózzuk, majd kb. 2 evőkanál mustárral bekenjük, és forró olajon mindkét oldalát megsütjük pirosra. Utána ráöntjük a karikára vágott zöldségeket, a fűszereket (babér...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hagymát kevés olajon megdinszteljük, közben a húst is felkockázzuk és hozzáadjuk. Felöntjük egy kevés vízzel és hagyjuk főni. Közben a répát és a burgonyát felszeleteljük és miko...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű