20 dkg gyömbéres keksz
5 evőkanál vaj
2 evőkanál barna cukor
2 marék dió
A sajtkrémhez:
25 dkg krémsajt
20 dkg barna cukor
2 evőkanál olvasztott vaj
1 kiskanál vaníliakivonat
5 db tojás
A karamellöntethez:
17.5 dkg cukor
0.6 dl víz
0.5 kiskanál citromlé
2.5 dl tejszín
A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. A kekszet morzsává törjük, összekeverjük a vajjal és a cukorral, majd egy 22 vagy 24 cm-es tortaforma aljába nyomkodjuk.
A formát alufóliával háromszor körbetekerjük úgy, hogy az alufólia pereme magasabban legyen, mint a formáé, majd a kekszmorzsa tetejére is alufóliát helyezünk, és 12 percig sütjük.
A krémsajtot összekeverjük a cukorral, hozzáadjuk a vajat és a vaníliát, majd egyesével a tojásokat, és a kihűlt tésztára kanalazzuk.
A tortaformát egy mélyebb tepsibe állítjuk, a tepsit félig megtöltjük vízzel, és a tortát készre sütjük. (Akkor jó, ha a krémsajtos töltelék a széleken kicsit felpuffad és remegőssé válik.) Ezután kivesszük a vízfürdőből, eltávolítjuk az alufóliát, majd néhány órára a hűtőbe tesszük.
A karamellöntethez a cukrot elkeverjük a vízzel és a citromlével, addig forraljuk, míg a cukor fel nem oldódik, majd még kb. 9 perc alatt karamellizáljuk.
A tűzről levéve hozzáadjuk a tejszínt, majd egy kissé visszaforraljuk (kb. 8 perc). Amikor kissé kihűlt, a sajttorta tetejére öntjük, megszórjuk a durvára vágott dióval, majd a tortát még néhány órára visszatesszük a hűtőbe.
A tészta alapanyagait egy tálba tesszük és összegyúrjuk. Amikor összeállt, két egyenlő részre osztjuk. Egy tepsi hátulját megkenjük vajjal, vastagabbra nyújtjuk rajta a tésztát és...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. Alaposan kikeverjük a tojások sárgáját a porcukorral, majd apránként adunk hozzá 15 evőkanál meleg vizet, 10 evőkanál olajat és a sütőporral elkevert liszttel. 2. Végül a tojás...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Könnyű
A tésztához és a töltelékhez a hozzávalókat összegyúrjuk, ill kikeverjük. A formát enyhén kivajazzuk és szórunk bele kókuszreszeléket. A kekszmasszából belenyomunk a formába ann...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű