Azt gondolom, hogy 4 tojásból nagyon kevés piskóta lesz. Legalább 5 tojás kell hozzá, szerintem. Minden tojáshoz 1-1 evőkanál cukor illetve liszt( teljesen mindegy, hogy milyen liszt). Én az utóbbi időben szétválasztom a tojásokat, a fehérjét kemény habbá verem, a cukrot a sárgával habosra verem és kb. 2 evőkanál vízet teszek hozzá. Ez egy kicsit lazítja a tésztát, majd a kemény habot óvatosan fakanállal belekeverem, lehet egy kevés sütőport tenni, de nem szükséges. Sütés után úgy csúsztatom ki a tepsiből és azonnal fel tekerem, majd kis idő múlva kitekerem, hogy közben hűljön és ne törjön.
Én nagyon jó receptet kaptam: 5 tojás, 1 evőkanál víz. 6 evőkanál cukor. Ezeket együtt felverem és 6 evőkanál liszttel/sima/ összekeverem. Nagy gáztepsibe teszek kevés olajat, beleteszem a sütőpapírt, majd a masszát. Előmelegített sütőben 170 fokon kb. 20-25 percig sütöm. Ha kész, száraz konyharuhára teszem, a papírt levéve feltekerem és azután lekvárral megkenem.Tetejére vaníliás porcukrot szórok.
Keverjük össze külön edényben a száraz és folyékony hozzávalókat, öntsük őket egybe és gyúrjuk össze. Bambuszrostliszttel megszórt felületen gyúrjuk át. Nyújtsuk 3 mm vastagr...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy kis labasban 80 g vajat kell felolvasztani lassu tuzon, majd bele a 100 ml viz + 100 ml tej. Egy bogreben ossze kell keverni: a 150 g lisztet, fel sutoport, 1 kk sot. Ha mar ma...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tiramisu torta elkészítése: 1. A sütőt előmelegítjük 180 ºC-ra. 2. Átszitáljuk a lisztet, belekeverjük a sót és a sütőport. 3. Mivel vékony lapokat kell sütnünk egyszerűbb,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű