Hozzávalók 24 cm-es formához:
35 dkg liszt
4,5 dkg házi zsír
2 db tojássárgája
1,5 dkg élesztő
5 dkg porcukor
10 dkg mazsola
1,5-2 dl tej
reszelt citromhéj
csipet só
A tojások sárgáját keverjük össze az olvasztott zsírral, és 1,5 dl langyos tejjel, majd öntsük bele a kenyérsütőgép üstjébe.
A lisztet keverjük össze a csipet sóval, a porcukorral, a mazsolával, reszelt citromhéjjal, majd kanalazzuk rá a folyékony hozzávalók tetejére. Ezután morzsoljuk rá az élesztőt, majd indítsuk el a dagasztó programot. (én kétszer egymásután elindítottam a dagasztást, hogy szépen kidolgozott tésztát kapjak) Természetesen kézzel is megdagaszthatjuk a tésztát.
A megdagasztott tésztát azután tegyük át egy kilisztezett kelesztőtálba, majd kelesszük 40-45 percig. Ezután lisztezett felületen formázzuk meg, majd helyezzük bele az előzőleg kizsírozott, kilisztezett kuglóf formába. Takarjuk le egy konyharuhával, és langyos helyen kelesszük 30 percig.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 40 percig, hogy szép aranybarna legyen.
A sütőből kivéve hagyjuk egy kicsit a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.
A lisztből, tejből, vízből és sóból sima tésztát keverünk, a tojásokat felverjük és habverővel vagy robottal a tésztához keverjük. 10-20 percig pihentetjük. Közben elkészítjük a tö...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
Egy tűzálló tálat kevés vajjal kikenünk. A tésztát megfőzzük, leszűrjük. Elkeverjük a maradék vajjal és a sajt 2/3-ával, majd az előkészített tálba öntjük. A hagymát meghántjuk,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tészta hozzávalóit tálba mértem és a dagasztógép alacsony fokozatával 4-5 percig dagasztani kezdtem. Ezután felkapcsoltam a magasabb fokozatra és további, kb. 10 perc alatt szép...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Nehéz