2 fej vöröshagyma
1kg darált sertéshús
2 dl kanál ketchup
2 dl kanál mustár
3 db tojás
2dkg zsemlemorzsa
2 szelet kenyér
Fűszerezéshez:
bazsalikom
petrezselyemzöld
sertéssült fűszerkeverék
só
bors
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy nagy tálban keverjük el a hús a 2 db tojással, a ketchuppal, mustárral és a zsemlemorzsával. A kenyeret áztassuk be pár percre, nyomkodjuk ki (erősen) és ezt is adjuk hozzá a húshoz. Fűszerezzük ízlés szerint: sóval, borssal, sertéssült fűszerkeverékkel, bazsalikommal és petrezselyemzölddel. Gyúrjuk át a húsos masszát, és ha nem elég kemény adjunk még hozzá egy kevés zsemlemorzsát. A tepsit kenjük ki olajjal, majd helyezzük rá a húst és formázzunk belőle hosszúkás téglalap alakot. Az utolsó db tojás keverjük össze és kenjük le a fasírtunk tetejét. Ettől lesz szép aranybarna a teteje. Süssük 45 percig. Hagymás burgonyával, vagy petrezselymes burgonyával tálalhatjuk.
Sokféleképen lehet kisütni. Mufin sütőbe baconnal kibélelve. Őzgerinc sütőben szintén baconnal. Vagy a masszát kinyújtva, belerakni a sajtot, spenütot, vagy mexikoi zöldségeket, aztán feltekerni, majd bacont is rátekerni
1 kg sertés májat tenyérnyi szeletekre vágok(5 mm vastag),középeb be vágom így nem megy össze,majoránnával meg szórom,közben füstölt szalonnát vékony szeletere vágok bőréig be vág...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű
A hússzeleteket sózzuk és borsozzuk. A hagymát felkockázzuk, a zsíron vagy olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a kockára vágott szalonnát, majd rátesszük a hússzeleteket. Hozzáadjuk az...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű