1 fej kelkáposzta
4 szem burgonya (megtisztított, hámozott)
4 gerezd fokhagyma
só
köménymag (őrölt)
fűszerpaprika
majoránna
3 evőkanál búzaliszt (BL55)
4 evőkanál étolaj
- A kelkáposztát megtisztítjuk, külső leveleit eltávolítjuk, torzsáját kivágjuk
és laskára vágjuk.
- Beletesszük egy nagy lábosba, felöntjük vízzel, de csak félig kb.
- A burgonyákat meghámozzuk, megmossuk, kis kockákra vágjuk.
- A káposzta tetejére tesszük.
- Teszünk rá majoránnát, őrölt köményt, sót, és megnézzük, kell e hozzá
még víz.
- A lényege a vízzel való felöntéskor, hogy a káposzta nagyon össze fog
esni miközben fő, semmiképpen ne lepje el ilyenkor a víz, mert akkor
híg marad a főzelék.
- Ha megpuhult, akkor elkészítem a rántást.
- Olajon zsemleszínűre pirítjuk a lisztet, hozzáadjuk, az áttört
fokhagymát, elkeverjük és le is húzzuk a tűzről, adunk hozzá
pirospaprikát.
- Majd a kelkáposzta levéből merünk hozzá, csomómentesre keverjük,
ráöntjük, a káposztára elkeverjük, és addig összefőzzük, 1-2 percig forr
és lekapcsolhatjuk.
A sárgarépákat felkarikázom, majd a felhevített kókuszolajon kicsit megpirítom. Hozzáadom az összezúzott fokhagymát, átkeverem, majd mikor már érezhető a fokhagyma illata, rászórom...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A margarint felolvasztom beleteszem a lisztet. A tejjel csomómentesre keverve a tűzön a kívánt sűrűségűre keverem. Rakott krumpli önteténél kevesebb kell a mártásból jó sűrűre k...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A mirelit parajt kiolvasztjuk, lecsöpögtetjük. A zsemlét felkockázzuk, beáztatjuk a tejszín és a víz keverékébe. Olajat hevítünk, gyorsan hozzákeverjük a lisztet, hogy teljesen s...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű