kg liszt
30 dkg vaj
2 egész tojás
5 dkg élesztő
2 kávéskanál cukor
2 kávéskanál só
kb.: 3 dl tej
a tetejére ízlés szerint: só, mák vagy egész köménymag
Az élesztőt kis tejjel és pici cukorral felfuttatjuk, majd a lisztből a vajból és a többi hozzávalókból egy jól dagasztható tésztát gyúrunk. Annyi tejet tegyünk hozzá, amennyit felvesz. A tészta azonban ne legyen túl lágy, mert akkor nem lehet jól fonni a kis kalácsokat. Ha simára dagasztottuk, akkor letakarva 1 órát hagyjuk kelni. Ha jól megkelt akkor átgyúrjuk és attól függően, hogy mekkora kalácsokat szeretnénk készíteni vékony, kis hengereket sodrunk. Úgy fonjuk össze, hogy egy rövidebb szálat teszünk középre és U alakban két hosszabbat fogunk hozzá, és mindig csak a széléről veszünk és azt fonjuk a középső szálhoz. A végét összecsippentjük. (Ha kisebb kalácsokat készítünk, akkor ropogósabbak lesznek, ha nagyobbak, akkor puhábbak.) Újra kelesztjük. Mielőtt a sütőbe tesszük, akkor megkenjük a tetejüket felvert tojással és ízlés szerint sót vagy mákot vagy egész köményt szórunk a tetejére. Előmelegített sütőben készre sütjük.
Sütőpapírkoronggal béleljük a tortaforma alját. A zabkekszet ledaráljuk, összekeverjük az olvasztott vajjal, és egyenletesen a formába nyomkodjuk. Hűtőbe rakjuk. Lecsöpögtetjük a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tésztához való alapanyagokat összeállítjuk és a hűtőbe tesszük. Töltelék: A vizet felforraljuk és belekeverjük a lisztet. Pár pillanat alatt összeáll. Levesszük a tűzhelyről...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A mogyorót egy serpenyőben megpirítjuk - akkor jó ha pattog - de vigyázzunk, hogy ne égessük meg. Majd egy konyharuhával ledörzsöljük a héját. Közben gőz felett felolvasztjuk az é...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes