Családireceptkönyv.hu

Lencsés pulykaragu erdei gombával


Írta:

Elk. idő: 70 perc
Adag: 4 fő
Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


50 dkg pulyka felsőcomb (filézett)
25 dkg lencse
10 dkg füstölt szalonna
20 dkg gomba (erdei, fagyasztott is jó)
2 ek kacsazsír (vagy 8 dkg vaj)
2 db pasztinák
4 gerezd fokhagyma
0.5 dl konyak
3 dl vörösbor
1.5 ek kakukkfű (szárított)
só ízlés szerint
bors ízlés szerint (frissen őrölt)
1 csokor petrezselyem

Elkészítés:


A lencsét átválogatjuk, és beáztatjuk 1-2 órára. (Ha elfelejtettük beáztatni a lencsét, vagy nincs rá időnk, áztatás nélkül is elkészíthető az étel, picit tovább kell főzni.)
A pulykahúst nagyobb kockákra vágjuk.
A szalonnát felkockázzuk, és a zsíron üvegesre sütjük, majd hozzáadjuk a húst.
Fűszerezzük kakukkfűvel, és addig sütjük a húst, míg egy kis pírt nem kap.
Ekkor hozzáadjuk a megtisztított és felszeletelt paszternákot, átkeverjük a hússal, hogy kicsit átjárják az ízek, majd konyakkal meglocsoljuk, és hozzáadjuk a lencsét. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi.
Fedő alatt, kis lángon 60-70 percig pároljuk. Párolás közben 30 perc elteltével a raguhoz adjuk a vörösbort.
A gombát megtisztítjuk, ha szükséges felszeleteljük, és leforrázzuk.
A ragu elkészülte előtt 15-20 perccel az előkészített gombát is hozzáadjuk.
Miután a ragu elkészült, 10 perc pihentetés után aprított petrezselyemmel megszórva, fehér kenyérrel kínáljuk.

Trükkök, tippek, praktikák:


Valahogy a lencse miatt inkább vörösbort választottam, de ízlés szerint fehérborral is készíthető.
Filézett pulykamedalionokból (felső pulykacomb) készítettem, de bármilyen hús használható (pl.: vad-, disznó-, szárnyashús).

Lencsés pulykaragu erdei gombával

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Bernadett
Házi bolognai spagetti
Házi bolognai spagetti

A hagymát zsíron megdinszteljük, rátesszük a húst és fehéredésig főzzük. Sózzuk, borsozzuk. Teszünk rá frissen aprított bazsalikomot, oregánót, kakukkfüvet, kis vizet, ha nagyon sz...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Fűszeres piláffal töltött alma török módra
Fűszeres piláffal töltött alma török módra

A törökök gyakorlatilag minden zöldséget és gyümölcsöt képesek megtölteni, amin van lyuk vagy akár egy kisebb mélyedés. Ha nincs, akkor vájnak bele! Padlizsán, tök, cukkini, paradi...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Mustáros rakott hús
Mustáros rakott hús

Karikára vágod a krumplit ( nyersen )a tepsi aljába rakod sózod borsozod.. Karikázol rá hagymát.., majd a kiklopfolt huit ráteszed Én (Magyaros fűszersót szoktam ) Auschanba venni...

Elkészítési idő: 90 perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk