4 - 5 szelet Sertés karaj,
vagy csirkemell,
Kicsit kiverni, otthonlévő fűszerrel bekenni, vagy amit szeretsz. Én sóztam, borsoztam, grillfűszerrel bekentem.
Kicsit hagytam állni, majd mindkét oldalát 2-2 percig sütöttem
Burgonyát megfőztem, a tepsibe lereszeltem, sóztam és reszelt fokhagymát szórtam rá rétegenként. Amiben a hús sült apróra vágott vörös és fokhagymát pirítottam, és apróra vágott paradicsomot addig pároltam, amíg pépes lett. Időnként kis vizet adtam hozzá, majd ráöntöttem a krumplira. Tetejére raktam a hússzeleteket és mustárral elkever 3 dl tejszint öntöttem rá. Kb. 40 percit 180 C sütöttem
A húst megmossuk és lehártyázzuk, majd leitatjuk a vizet róla, ezután az összekevert fűszerekbe hempergetjük. Egy sütőedénybe fektetjük, aláöntjük a bort és kb. 45 percig fóliáva...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítem a fasírtot, kis golyókat formázok, a közepébe nyomok egy fürjtojást, belerakom a vékonyan kiolajozott muffin sütőbe és megsütöm 180 fokon, mikor megsült a tetejét megszó...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csülköt megtisztítjuk, kicsontozzuk és bőrével együtt nagyobb darabokra vágjuk. (Lehetőleg minden darabba jusson bőr is, hús is.) Egy magas falú tepsit vagy tűzálló tálat ki...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű