80 dkg bélszín
4 nagyobb fej gomba
20 dkg libamáj
1 db póréhagyma
50 dkg burgonya
5 dkg vajhurokfű,
A csontokat egy tepsibe tesszük, magas hőfokon, alaposan megpirítjuk őket kb. 1 óra alatt.
Kristálycukrot karamellizákunk, beletesszük a paradicsompürét, a hagymát és a szeletelt zöldségeket. Ebbe kerülnek a megpirított csontok, aztán felöntjük húsalaplével és vízzel. Rakunk bele egész borsot, babérleveleket, sót, kakukkfüvet és szurokfüvet. Belevágjuk a narancs húsát, illetve a magozott almát, és minimum 2-3 órán keresztül főzzük.Ha elkészült a mártásunk, alaposan leszűrjük, és sütőben, szárazon, barnára sütött liszttel besűrítjük. Ekkor tehetjük hozzá az áfonyalekvárt, kevés mustárt és ízlés szerint vörösbort.
A hámozott, apró kockára vágott burgonyát sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük.
A póréhagymát finomra vágva kevés vajon lepirítjuk, aztán a burgonyához keverjük. A lehetőség szerint előzőleg bepácolt bélszínszeleteket sózzuk, majd kevés olajon a kívánt minőségűre sütjük úgy, hogy mellette adagonként egy fej gombát és egy szelet libamájat is pirosra sütünk.
Tálaláskor a bélszínt a burgonyára tesszük, a tetejére halmozzuk a libamájat és a gombát, majd a kész barnamártással fogyasztjuk.
A barna mártáshoz: 20 dkg marha ritka csont, 20 dkg borjúcsont, 20 dkg vadcsont, 10 dkg liszt, 1 nagyobb sárgarépa, 1 db zellergumó, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 1 db petrezselyemgyökér, 5 dkg paradicsompüré, 5 dkg kristálycukor, 1 db narancs, 1 db almaízlés, szerint áfonyalekvár, mustár, 2 dl vörösbor, só, babérlevél, egész bors, őrölt bors, kakukkfű, szurokfű,
A pacalt többször váltott vízben gondosan megmosom, majd annyi vízbe teszem, amennyi éppen ellepi. A vízbe beleöntöm az ecetet, és legalább fél órán keresztül áztatom benne. Ezután...
Elkészítési idő: 3-4 óra Nehézség: Közepes
A húsokat legalább 2-3-szor ledaráljuk, hogy pasztaszerű anyag legyen. Hozzáadjuk a fűszereket és a húslevet. Legalább 24 órát a hűtőszekrényben hagyjuk érlelődni. Vizes...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
◾️A húst felkockázzuk és megmossuk. ◾️A hagymát is felaprítjuk, és az olajon megdinszteljük. ◾️Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, picit pirítjuk, majd befűszerezzük. ◾️Mehet hoz...
Elkészítési idő: 3 óra Nehézség: Könnyű