250 g liszt
150 ml tejföl
2 g porcukor
4 g fahéj (őrölt)
50 g vaj
3 db tojássárgája
1 csipet só
A sütéshez
olaj
Először a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, majd hozzátesszük az összes hozzávalót, és hólyagosra dagasztjuk a tésztát.Először a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, majd hozzátesszük az összes hozzávalót, és hólyagosra dagasztjuk a tésztát. A tésztát vékony liszten kb. 2-3 mm vastagra nyújtjuk.Három különböző átmérőjű (3-4-5 cm-es) kiszúróval azonos számú korongot szúrunk ki belőle.A kiszúrt tésztalapokat körbe fél-egy centi mélyen bevagdossuk ollóval.A korongok közepét enyhén benedvesítjük, majd egymásra tesszük méret szerint úgy, hogy a bevágások ne essenek egymás fölé. A tésztákat középen ujjunkal nagyon erősen összenyomjuk, hogy ne tudjanak szétesni. Ha mindegyiket megformáztuk, a forró olajban kis adagokban, egyszer forgatva készre sütjük a fánkokat. A legkisebb koronggal lefelé tegyük őket az olajba, majd ha szépen szétnyílt, és megbarnult, akkor fordítsuk meg őket. Figyelem! Fontos, hogy az olaj kellően forró legyen, valamint hogy ne süssük sokáig a fánkokat, mert kiszáradnak, de elég ideig süssük őket, hogy átsüljenek!
A cukkiniket megpucoljuk és lereszeljük. Beleöntjük a citromok kicsavart levét. Mehet hozzá 5 púpos evőkanál kókuszliszt. Nagyjából 5 evőkanál nyírfacukor (ezt sütés előtt ellenőri...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Összegyúrni, kinyújtani, derelye vágóval darabolni, kisütni, porcukorral megszórni.
Elkészítési idő: 1/2 óra Nehézség: Könnyű
Keksz tekercs recept. Kb. 1 kg darált keksz, teszek bele 2-3 evőkanál kakaót, és kéz meleg tejjel keverem össze. Én kézzel dolgozom össze, nekem úgy kényelmesebb. Amikor kapok 1 jó...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű