Családireceptkönyv.hu

ECETES, HAGYMÁS BURGONYASALÁTA


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


1 kg lehetőleg egyforma nagyságú burgonya, só, 3 közepes vörös- vagy lilahagyma, 5 dl víz, 3 evőkanál porcukor,
3 evőkanál 10%-os ételecet, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1-2 evőkanál olaj

Elkészítés:


1. A burgonyát alaposan megmossuk. Lábasba rakjuk. Annyi vizet öntünk rá, hogy jól ellepje és 1 kiskanál sót szórunk bele. Nagy lángon fölforraljuk, majd lefödve, kis lángon puhára főzzük. Akkor jó, ha hústűvel a közepét könnyedén átszúrhatjuk, de vigyázzunk, mert ha túlfőtt, nem lehet később szeletelni!
2. Ezután leszűrjük, és így hagyjuk kihűlni. Ez azért fontos, mert ha hideg vizet öntünk rá, hogy lehűljön, a burgonya „elázik”, vízízű lesz.
3. Amikor teljesen kihűlt meghámozzuk, 3 milliméter vastag karikákra vágjuk.
4. Amíg a burgonya fő, a hagymát megtisztítjuk, majd vékonyan fölszeleteljük – erre a célra az uborkagyalu is megfelel – és gyűrűire szedjük. 1 csapott kiskanálnyi sóval megszórjuk, majd úgy 30 percig állni hagyjuk. Ezután szűrőbetétbe tesszük, hideg vízzel leöblítjük – nehogy sós maradjon –, majd a burgonyával együtt közepes méretű hőálló tálba rétegezzük úgy, hogy alul is, felül is burgonya legyen.
5. A vizet 1 evőkanál sóval fölforraljuk, a porcukorral meg az ecettel ízesítjük, megborsozzuk, az olajat hozzáadjuk. Azon forrón (ezért hőálló a tál) a hagymás burgonyára öntjük. Azért melegen, mert amíg hűl, a burgonya jobban magába szívja az ízeket. Folpackkal letakarjuk és hűtőszekrényben 1 napon át érleljük.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Savanyúságok,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar SVÉD UBORKASALÁTA (6 db vegyes méretű befőttes üvegh
SVÉD UBORKASALÁTA (6 db vegyes méretű befőttes üvegh

Az uborkát alaposan megmossuk, mindkét végét levágjuk, (érdemes megnyalni, nehogy keserű legyen...rossz meglepetés lenne :( ) a hagymát megtisztítjuk. Reszelőn vagy konyhai robot...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Hencsi
Svéd csalamádé
Svéd csalamádé

Egy napig állni hagyjuk, majd üvegekbe merjük és a saját levével felöntjük.

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Csalamádé
Csalamádé

Mindent amit legyalulok össze keverem ,mindent sorba ráöntözök a Szilas tartósítót először át szűröm és a por megyen a csalamádéra a magokat nem rakom rá mert nem szeretem a foga...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk